előző
oldal l következő
oldal
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.14. 19:30 l #41458 |
McKenzie továbbra is azt mondja, hogy Lindholm minimum azt szeretné megkapni amit Ristolainen is kapott. Ugyanakkor Anaheimben is akar maradni, szóval úgy gondolja, hogy végül valamivel olcsóbban fog maradni, mint Lindholm tervezte eredetileg.
Azt is mondta, hogy ha aláírtuk Lindholmot, akkor a saját cap fölött leszünk és biztosra veszi, hogy emiatt Fowler el lesz cserélve. Buffalót és Boston emlegeti, mint lehetséges cserepartnerek.
Rakell pedig most 2 hétre van attól, hogy játékba állhasson, szóval, ha lenne is szerződése, még nem tudna játszani.
|
Florida Panthers |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.14. 11:16 l #2721 |
Nem semmi, amit a gól előtt lenyomott. Már a világbajnokságon is lehetett látni, hogy jó lesz és egyre inkább meggyőz róla. Még mindig nagyon tetszetős, amit Sunrise-ban csinálnak. |
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.14. 10:01 l #41455 |
Ismerve Despres előéletét nagyon nem lepne meg, ha agyrázkódás lenne. Egyébként kár lenne érte, mert ma ismét a 2015-ös PO-beli önmagát idézte.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.14. 5:34 l #41450 |
Vannak biztató dolgok. Egyáltalán nem játszottunk rosszul 1-2 kivételt leszámítva. Helyzetek megvannak, de sajnos nem sikerült őket belőni. Nagyon nagyon nagyon vékony a depth csatárok terén és ez ki is jön. Tényleg nem normális, ha PP-ben vagy a végén üres kapus helyzetnél Coglianonak kell játszania. Attól se vagyok elragadtatva, hogy Getzlaf 24, Perry 22, Silfverberg 21 percet volt jégen. Bollt el kéne felejteni, mert semmit se csinál. Bieksában nem tudom mit lát RC is, de indokolatlanul sokat van jégen. Mezőnyben talán ő volt a leggyengébb ma. Gibsontól ez édeskevés. Következő meccsen Berniernek kéne kezdenie. A fiatalok közül Sörensen és Ritchie tetszettek. Főleg az utóbbi, Getzlafék mellett csinált nagyon jó dolgokat és egyáltalán nem arról van szó, hogy az ikrek húzták volna fel. Sörensen is nem egyszer csinált helyzetet a társaknak, úgy gondolom, hogy belőle, lehet majd egy korrekt játékos. Larsson felemás képet mutatott. Nagyon ígéretes volt a kezdés, de utána több komoly hibát is vétett, az egyikből gól lett. Rookie, szóval most még ez belefér, de a legjobb az lenne, ha Lindholmot aláíratnánk és Larsson játszhatna San Siegoban.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.14. 4:59 l #41449 |
Gibson borzalmasan véd.
Despres megsérült. Ha mázlink van, megint agyrázkódás.
Kellene Rakell és Lindholm.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.14. 3:24 l #41445 |
Kapura lövések: 17-1 ide. Ez azért nem egy tipikus RC hokira jellemző mutató. Gibson meg kemény 0%-os védési hatékonysággal véd eddig, mert abból az 1 lövésből gól is lett.
Amúgy ahhoz képest, hogy milyen a keret, kifejezetten tetszik, amit látok. A PP mondjuk harmatos és nagyon nem vagyok azzal kibékülve, hogy 2. PP unit-ban Bieksa és Despres van a kék vonalon. A 4. sor picit lehetne többet a jégen, de amúgy tényleg nincs okunk panaszkodni az első harmadra.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.14. 3:12 l #41444 |
Tudom, első meccs, de ennél azért többet vártam a Stars-tól. Már tart majdnem negyed órája a meccs és még csak 1 kapura lövés (amiből gól is lett) és nagyon nyomást se tudnak gyakorolni.
Közben Cogliano emberhátrányos gól. |
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.14. 2:56 l #41443 |
Régen gondok vannak, ha PP-ben Despresnek és Bieksának kell játszania.
Fowler nagyon elcseszte a gól előtt, ez az ő lelkén szárad
Ritchie, Sörensen és Larsson ügyesek.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.14. 2:41 l #41442 |
Hát... Kezdődik. Nekem nincsenek komoly elvárásaim. Nem csak erre a meccsre a nézve, hanem a szezonra is.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.12. 12:16 l #41425 |
Stonert én se hiszem, de Despres úgy játszott mint egy top 4 shutdown D, amíg tavaly Barrie ki nem nyírta. Nem véletlen kapott olyan szerződést, amilyen van neki. A 2015-ös PO-ban Fowlerrel karöltve nagyon rendben voltak. Persze engem az se zavarna, ha összeszedné magát és a régi fényében tündökölve maradna.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.12. 10:46 l #41422 |
Amúgy esetleg abban bízhatunk még, hogy jövő nyáron az expansion drafton valamelyik nagyobb kasszafúrót viszik el. Gondolok itt Despresre vagy Stonerre.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.12. 9:29 l #41420 |
Amennyire tudom, Rakellnél mi most azon is problémázunk, hogy nem biztos, hogy megfelelő fizikai állapotban van a műtétje után. Annyi biztos, hogy ha lenne is szerződése, ő még nem tudna játszani a szezonnyitón, mert közel se 100%-os még.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.12. 8:09 l #41417 |
Semmi sem történt. Te elnézted a dolgokat. A fizetési minimumhoz van majdnem 15 millió helyünk. A plafonnal ugyanolyan pocsékul állunk.
Amúgy végül túlélte az utolsó keretszűkítést Ritchie, Sörensen és Cramarossa. Az első kettőnek örülök, az utóbbi meglepő, mert egy AHL játékosnál többre nem tartom. Sgarbossa ment vissza San Diegobe, míg Danisnek felmondtuk a próbaszerződését.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.11. 23:00 l #41414 |
Ez abszolút megadható. 6 misinél többet nem ér, de ez az 5,5 körüli összes teljesen jó lenne.
Amúgy baromira frusztráló nekem, hogy azon kívül a Troubán kívül, aki nem hajlandó a Jets-nél maradni, csak nekünk maradt aláíratlan RFA-nk és egyből kettő.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.11. 11:23 l #41407 |
Olyan sok helyünk nincsen sajnos. A tulajjal kapcsolatban meg egyetértek. Ha sikeres NHL franchise-t akar, akkor költsön is rá, mert most részben emiatt nem jutunk egyről a kettőre.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.11. 11:22 l #41406 |
Attól tartok, hogy valamiért RC is bele van habarodva Bieksába. BB-nél se értettem... A vak is látta, hogy egy használhatatlan az ember és mégis, rendre játszatta minden szituációban.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.11. 11:08 l #41402 |
Arról nem tudok/tudtam, hogy kisebb a cap hit, ha később csatlakoznak. Azt se látom, hogy idén meg lesznek oldva a gondjaink, hacsaknem sikerül elpaterolni Bieksát és/vagy Stonert anélkül, hogy maradna itt fizetésük. Ugyanúgy itt lesz a cap hell és ahogy írtam, nem lesz olyan UFA, akivel olyan jelentős összeg felszabadulna idén. A cap hell megszüntetéséhez szerintem egy rebuild kéne, márpedig az nem lesz addig, amíg az ikrek és Kesler itt vannak a brutál fizujukkal. Őszintén én még kicsit korainak is tartanék egy rebuildet.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.11. 10:53 l #41398 |
Bocs, láttam, hogy félreolvastam az előző hsz-edben az első mondatot és nem arra válaszoltam amire te gondoltál.
Attól még, hogy későn írnak alá, nem hiszem, hogy ennyire drasztikusan lemegy a fizetési igényük, szóval én ugyanolyan cap hit-tel számolnék, mint amiről most lehet olvasni. Mellesleg, ha túl sokat várunk és a csapat a jelenlegi formájában nem elég arra, hogy vonal körül legyünk (márpedig nekem vannak kétségeim), el is mehet ezen a kivárásos játékon a szezon.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.11. 10:36 l #41396 |
Azzal miért járnak jobban? Amíg nem írnak alá, addig fizut sem kapnak és azt se hiszem, hogy egy év szünet, svéd bajnokság vagy KHL olyan nagy fizetési igényre jogosítaná fel őket.
Fowler egy top 4 puck moving D, elég barátságos cap hit-tel és 2 hátralévő évvel a szerződéséből. Megvannak a hibái, elismerem, de sok csapatnál ez hiánycikk. Nem értem, hogy miért ne lehetne kapni érte egy top 6 csatárt.
Azzal viszont egyetértek, hogy ha mondjuk Stoner fizetésétől akarunk megszabadulni, akkor áldozatot kell hoznunk, méghozzá komolyat.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.11. 9:05 l #41389 |
Megkínálhatják szerződéssel (offer sheet-et kap), úgy ahogy nekik tetszik. Ha Lindholm/Rakell aláírna egyet, akkor GMBM-nek lenne egy hete, hogy meccselje az offer sheet-et. Ha ez nem történik meg, akkor Lindholm/Rakell azé a csapaté lesz, akivel aláírtak, mi pedig kompenzációt kapunk. Ennek minősége/mennyisége attól függ, hogy mennyi az új cap hit-je a játékosnak: teszem azt, Lindholm állítólag 6.5 milliót akar kapni, valaki elé tol egy szerződést ilyen összeggel, aláírja és mi ezt sokalljuk, nem meccseljük, akkor cserébe fogunk kapni 1 db 1st, 2nd és 3rd pick-et.
Azt azért tudni kell, hogy nem egy bevett szokás ez. A 2004-05-ös lockout óta csak Penner váltott ilyen módszerrel csapatot. Én attól jobban félek, hogy valamelyikőjük ügynöke egyszer csak bejelenti, hogy a kliense cserét kér, mert nagyon nehéz lenne, akkor már megfelelő ellenértéket kapni értük.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.11. 8:03 l #41386 |
Rosszul értesült a forrás és soha nem is volt közel a megállapodás vagy megfeneklett a tárgyalás, passz.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.10. 18:57 l #41378 |
Sgarbossa waiver-en. Azt hiszem akkor holnap vagy ma meg lesz az utolsó keretszűkítés.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.10. 16:06 l #41374 |
Szerintem okozhatnak meglepetést. Domi és Duclair egy év rutinnal, valamint Strome-mal, Dvorakkal és esetleg Fischerrel, Chychrunnal, Crouse-szal felturbózva a keret, eléggé ígéretesen néz ki.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.10. 15:21 l #41371 |
Amúgy szerintem is idén még jó lehet talán a 3 kaliforniai csapat a Pacific első 3 helyére. Esetleg az Arizona vagy a Flames ebbe belerondíthat, de őket még túl fiataloknak és rutintalanoknak tartom. Az viszont biztos, hogy nem sokára nekik jön néhány szép év és mi fogunk annak a bizonyos dolognak a rosszabbik végén lenni.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.10. 13:34 l #41365 |
Most jól jött ki a lépés a Sharks-nak. Erősen meglepne, ha idén is képesek lennének egy hasonló meneteléshez.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.10. 13:25 l #41363 |
Mindent nem oldana meg, de egy nagy lyuk be lenne tömve egy top 6 csatár megszerzésével és ha még Rakellt is aláíratnánk, akkor egész pofás top 6-unk lehetne. Azok közül, akiket felsoroltál, egyedül csak Perron volt komoly tényező... A többieket nem könnyezem meg.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.10. 11:35 l #41359 |
Én ettől függetlenül azt mondom, hogy a jelenlegi Kings összehasonlíthatatlan a 2014-essel vagy a 2012-essel és hogy a Sharks magjának nagy része is már 30 fölött van.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.10. 9:47 l #41357 |
Nem küldtük le Stonert, csak waiver-re tettük, hátha valakinek kell. Ha nem lenne úgy 2 millióval túlfizetve, talán még lenne is olyan csapat, akit érdekel, de így senkit. Ezt nagyon elbaltázta sajnos GMBM. Akkor se tűnt jó szerződésnek, most egyenesen borzalmas.
A két RFA miatt továbbra sem aggódom. Ha nem is a szezonkezdésre, de alá lesznek íratva időben.
Én viszont egyáltalán nem vagyok hasra esve sem a Kings-től, sem a Sharks-tól. Őket is kezdi a kor utolérni, cap ügyileg hasonlóan pocsék helyzetben vannak, mint mi és a szezon végén lesz pár fontos lejáró szerződésük(Toffoli, Pearson, Burns, Thornton, Marleau, Karlsson, Donskoi). Úgy gondolom, hogy most a Pacific lesz a leggyengébb csoport a ligában.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.10. 8:44 l #41355 |
Bieksa és Despres a tavalyi önmagát idézte. Vatanen magához képest halovány, de nem akkora tragédia, mint az előző kettő. Larsson nem volt feltűnő, ami nem is feltétlen baj egy hátvédnél. Mansonnek se voltak nagy jelenetei, hozta, amit tud. Fowler viszont abszolút rendben volt. Azt a játékot mutatta, amit tud, ha nincs megijedve és jó formában van.
Nekem a legkétségbeejtőbb dolog az volt (csak az első két harmadot néztem meg), hogy mennyire nem tud a majdnem teljes csapatunk nyomást gyakorolni az AHL-es Sharks-ra. Úgy gondolom, hogy lesznek problémák a szezonban és nem is kevés. Csatár depth nagyon vékony és égető szükség lenne egy Rakellre vagy arra, hogy Ritchie felvegye az NHL tempóját. Őszintén szólva ma hajnali meccs alapján, én azon se lepődnék meg, ha nem jutnánk be a PO-ba, de ez még nagyon messze van és sok változás jöhet addig.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.10. 2:50 l #41352 |
Tudom, előszezon, de siralmas... Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a Sharks AHL csapattal áll ki. Csatár poszton iszonyatosan gyengék vagyunk.
Ja, és Hayward mondta, hogy nem hiszi, hogy az RFA-k alá lesznek iratva a szezonnyitóra.
|
NHL küzdőtér |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.07. 16:18 l #24580 |
Amúgy brutális, hogy a tavalyi draftról milyen sokan vannak még mindig a csapataik keretében, holott nem jellemző, hogy 1 évvel a ledraftolás után ennyien ilyen hosszú ideig bírják cut nélkül. Ha nem vesszük azokat, akik mát tavaly végignyomták az NHL-ben a szezont, akkor Strome, Marner, Zacha, Provorov, Werenski, Meier (betegség miatt nem lehet leküldeni), Rantanen (sérülés miatt szintén nem leküldhető), Crouse, Debrusk, Barzal, Connor, Chabot, Svechnikov, Eriksson-Ek, Konecny, Larsson, Beauvillier az első körből azok, akik még mindig roster spot-ért vannak harcban. És akkor ott van még Aho, Carlo a második körből is. Ha valakit kihagytam vagy már azóta le lett küldve, bocsi, a lényeg, a lényeg, hogy nem tartom kizártnak, hogy ez a draft class a 2003-assal fog versengeni erősségben.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.07. 9:18 l #41350 |
Szerintem csak nemes egyszerűséggel Larsson nyerte az utolsó roster spot-ot, Theodore-ral meg túl sokan lennénk már. Ha nem nézzük Lindholmot és Stoner tényleg le lesz küldve, akkor így néz ki a védelem:
Fowler-Bieksa
Despres-Vatanen
Manson-Larsson
Holzer
Nyilván a párokat most csak random írtam be, ötletem sincs még, hogy miként fogunk kinézni a szezonnyitón. És én még továbbra is bízok abban, hogy Fowler vagy Despres el lesz cserélve valami csatárért(nyilván csak Fowlerért fogunk kapni top6 csatárt, amire égetően nagy szükség lenne) és hogy Lindholm rövidesen aláír.
|
Anaheim Ducks |
Idézet
l Válasz
erre l 2016.10.07. 3:09 l #41348 |
Kossila, Theodore és Montour leküldve farmra. Bergenheim próbaszerződése feloldva. MacKinnoné szintén és így neki is menni kell San Diegoba. Larsson, Sörensen, Cramarossa még mindig a keretben és itt főleg az a meglepetés, hogy Theodore-t és Montour-t hamarabb cut-olták, mint Larssont, aki nagyon úgy néz ki, hogy kiharcolt magának egy helyet minimum addig amíg Lindholm meg nem kapja az új szerződését.
Cramarossát viszont nem értem. Nem látok benne többet egy AHL játékosnál.
|
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225
|